Legrissebb bejegyzéseink

Londoni”Dzsungel Könyve” Rajzpályázaton arattak a Garay 2.a osztályosok
 
A londoni Dzsungel Könyve rajzpályázat idei kiírása óriási sikerrel zárult a fóti Garay János Általános Iskola számára. Az intézmény 2.a osztályos tanulói kiemelkedő eredményeket értek el a 6-8 évesek kategóriájában, öregbítve ezzel iskolájuk hírnevét.
Az alkotások között szerepeltek kávéfestéssel, gyurmatechnikával és vízfestékkel készült művek, amelyek mindegyike egyedi módon ragadta meg a híres történet varázslatos világát. A diákok kreativitása és technikai felkészültsége kiemelkedett a mezőnyből, ennek köszönhetően mindhárom versenyző ajándékkártyákat okleveleket és elismeréseket vehetett át.
A versenyen Kordoványi Máté és Müller Liza alkotásaikkal a harmadik helyezést értek el, ami már önmagában is nagy elismerés egy nemzetközi mezőnyben. Az igazi szenzációt azonban Márta Levente István sikere jelentette, aki kategóriájában az első helyezést szerezte meg. Levente, rajzának technikai tudásával, lenyűgözte a zsűrit. Osztálytársaik, tanáraik egyaránt büszkék lehetnek rájuk, hiszen nemcsak önmaguk, hanem az iskola hírnevét is tovább vitték egy nemzetközi porondon.
 
Gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek, akik hozzájárultak ehhez a fantasztikus sikerhez!
 
Hajrá 2.a!!
 
Kinga néni